Egy új kihívás terjed a közösségi oldalakon: nem veszek új könyvet. Ez a címe.

A lényege pedig az, hogy aki részt vesz benne, az nem vesz új, papír alapú könyvet, hanem helyette e-könyvet vásárol, kölcsönkéri a könyvet, könyvtárból veszi ki, stb.

Bennem íróként és magánemberként is felvet ez a dolog néhány kérdést.

Kezdjük a magánvéleménnyel: engem úgy neveltek, hogy a könyv ( a papír alapú, mert akkor nem volt más) tehát a könyv az érték. Vigyázni kell rá, nem szabad összegyűrni, elégetni, szemétbe dobni, a szekrény lába alá sem tesszük magasítónak.

Ajándékba kaptuk, ajándékba adtuk, ha szerencsénk volt, akkor az író dedikálta, és/vagy akitől kaptuk, írt néhány kedves szót bele.

Érték volt, emlék volt, vigyáztuk, óvtuk. Én nagyon sokszor kaptam könyvet ajándékba, illetve volt több olyan év is, amikor CSAK könyvet kaptam. Vigyáztam is rájuk, sokan közülük még mindig itt vannak a könyvespolcomon.

A gyermekeimnek is sok könyvet vettem. Volt, hogy hosszú percekig keresgettem, válogattam a könyvesboltban, mert akkor még nem tudtam a neten utánanézni, belelapozni, beleolvasni a könyvekbe. Ezek közül a könyvek közül is őrzök még jó párat.

Mostanában igaz, kevesebb könyvet veszek, és kevesebbet is olvasok, de ha falnám a könyveket akkor biztosan többet vásárolnék is. Papírkönyvet természetesen. Nem tölteném le a netről, nem vennék e-könyvet, nem kérném kölcsön, hanem megvásárolnám.

Miért? Mert a könyv az érték. Mert talán 5-10-20 év múlva újra rátalálok a könyvespolcon és elolvasom. Mert sokkal-sokkal élvezetesebb papírkönyvet olvasni, mint e-könyvet. Mert a könyv az egy művészember keze munkája, alkotása, amelyet birtokolni öröm, és büszkeség. Egy író életművének része.

És akkor most a véleményem, íróként: amikor elkezdtem meséket írni, még eszembe sem jutott könyvben megjelentetni őket. Aztán egyszer csak valami megváltozott, és rájöttem, hogy igen, szeretném, ha minél több ember birtokolná a könyvemet, és olvasná, szeretné a meséimet.

Azt gondolom, hogy a legtöbb író, akinek könyve jelent meg, ebből az indíttatásból adta ki a könyvét, vagy küldte el a kéziratot egy kiadónak. Vannak persze más esetek is, van, aki eleve azért gondolkodik a kézirata kiadásán, hogy abból majd jól meggazdagszik.

Maradjunk az első verziónál, hogy azt szeretnénk, hogy minél többen olvassák, birtokolják a könyvemet. Amikor ez a cél, akkor megteszünk mindent, hogy megvalósuljon: szerkesztőt, korrektort, nyomdát keresünk, aztán fizetünk. Hirdetést fizetünk, sokat ajándékba adunk rokonoknak, barátoknak. Dolgozunk egy könyvön 1-2 vagy akár több évet. Vele kelünk és fekszünk. Büszkék vagyunk rá, és persze magunkra is. Várjuk a kritikákat, elismeréseket.

A könyv kiadása lesz az egyik legfontosabb dolog az életünkben. Ezen kattogunk naphosszat.

Mert örülni szeretnénk a könyv fogyásán, osztozni szeretnénk az olvasók örömében.

És akkor jön egy kihívás, miszerint nem vesznek könyvet. Nem költi rá a pénzét, nem akarja gyarapítani a könyvtárát, nem akar egy értékes művet magáénak tudni.

Miért? Talán az ő szemében nem ÉRTÉK a nyomtatott könyv?

Elég csak letölteni, és ha nem tetszik, akár le is törölheti a gépről?

Letölti, kölcsönzi a könyvtárból, kölcsönkéri, nincs is ezzel gond, ha utána ha tetszett, akkor megveszi papírkönyvként így támogatva adott esetben az írót is.

Olvastam olyan véleményt, hogy azért nem veszik meg, mert drágák a könyvek. Lehet ebben is valami, és persze nem kutatunk senki zsebében, nem nézzük meg, mennyit költ másra, más, esetleg tök felesleges dolgokra.

És azt sem kérdezzük meg, hogy ok, nem vesz új könyvet, de új ruhát, cipőt, autót azt vesz, vagy ezeket is kölcsönkéri? Vagy letölti a netről, és letörli, ha nem jött be?

Nagy divat most ilyen kihívásokat indítani, mindenféléről, de biztos az, hogy pont „nemveszekkönyvet” kihívásra van szükség?

Miért nem indítunk pl. olyat, hogy nem veszek műanyag csomagolóanyagot, E-számmal teli étkeket, távol-keletről érkező ruhákat, nem használok fölöslegesen tisztítószereket (kemikáliákat), hanem mosok szappannal, takarítok ecettel. Nem autózom akkor, amikor mehetek tömegközlekedéssel vagy gyalog. Nem dobok ki élelmiszert. Nem megyek gyorsétterembe, nem iszom amerikai üdítőt.

Nem cserélgetem félévente az elektronikai eszközöket, telefont, tévét, laptopot. Nem főzök pálmaolajjal. Nem iszom és nem cigarettázom.

Vagy mondjuk olyat kihívás is lehetne, hogy csak magyar terméket, csak természetes anyagú ruhákat veszek. Egészségesen étkezem, minden nap alszom, mozgok eleget. Segítek, jótékonykodom, adományozok. Meghallgatom az özvegy, egyedül élő szomszéd néni panaszait.

És sorolhatnám.

Persze nem ítélkezem senki fölött, nem bírálom felül, milyen kihívást tart fontosnak, inkább csak hangosan gondolkodtam a másik oldalról:-)

( Skolik Ágnes)